2014. június 16., hétfő

"Könyvtárbusz Projekt" és sikeres menedzsment 2.

Az új mobil könyvtár érkezését népszerűsítő kezdeményezések egyike volt a könyvtárbusz külső megjelenésének tervezére való pályázati lehetőség. A részvétel feltételei között szerepelt a kizárólag saját eredeti szerzői alkotás kritériuma, valamint a könyvtár méreteihez igazított látványtervekről egy oldal terjedelmű leírás készítése. Az ötleteket e-mailben 2012. november 30-a éjfélig lehetett beküldeni.[1] Az első három helyezett ötezer, 15 ezer és 30 ezer forint értékű könyvajándékot vehetett át. Összesen 3236 szavazat érkezett az intézmény honlapjára és Facebook oldalára.

"Könyvtárbusz Projekt" és sikeres menedzsment 1.

Mozgókönyvtári ellátás
A mai könyvtári terminológiában mozgókönyvtár, olyan könyvtárt jelent, amely „esetenként valamely közkönyvtár részlege, amely különlegesen felszerelt szállítóeszközöket használ annak érdekében, hogy közvetlenül juttathasson el dokumentumokat és szolgáltatásokat a használókhoz, a könyvtár épületében való hozzáférés alternatívájaként”[1] A könyvtárbuszos szolgáltatások azonban nem azonos körülmények között működnek, ezért érdemes egyenként vizsgálni a környezetet, a szolgáltatásokat.[2]

2014. március 26., szerda

Könyvtárbusz No. 2. - Baranya megye

A Könyvtárbusz Projekt sikerei nyomán 2014 tavaszán érkezik a második számú bibliobusz Baranya megyébe, mellyel megvalósul a térség teljes körű (100%-os) könyvtári ellátása.

A 130 millió forintból megvalósuló mobil könyvtár külső design tervére pályázattal lehetett indulni. Az első három helyezett 5 ezer és 30 ezer forint értékű könyvajándékot nyert. A beérkező 3236 szavazó közül 1654 fő ítélte Kiss Krisztián tervét a legjobbnak.

A Könyvtárbusz No. 2. felavatása kapcsán rajzpályázatot hirdettek a szervezők.

2014. január 14., kedd

Könyvtárak szekereken


Fővárosi Könyvtár állatkerti kirendeltsége, Mozgókönyvtár

A mozgókönyvtárak valódi funkciójuk betöltésének érdekében különféle állatok segítették a szolgáltatást: a legelső mozgókönyvtárak lovakhoz és szamarakhoz köthetők.

Az 1-es számú Mozgókönyvtár


Az első hazai mozgókönyvtárat Budapesten, egy sérült villamoskocsiban rendezték be. 

Az 1944-45-ös ostrom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtáron is éreztette nyomait. A harcokat követően azonban megindult a helyreállítás. A villamos-hálózat rendbetétele nyomán a BSzK Rt. (Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.) vezetősége az 1980-as években épült, már korszerűtlen, selejtezésre szánt villamoskocsit adományozott a könyvtár részére.

Mik azok a mozgókönyvtárak?


A mozgókönyvtárak célja a könyvtárral nem rendelkező településeken élők számára különböző közlekedési "eszközökkel" a könyvtári dokumentumok hozzáférhetővé tétele érdekében. Mai értelemben az elsődleges könyvtári funkciók mellett, a könyvhöz való hozzáférésen túl, a mindennapi igények, az információszolgáltatás árnyalt, sokrétű lehetőségeit igyekszik kielégíteni.